Könyv fordításom
A kiadó ajánlása
Kerék András életregényében sokan felmenőikre és magukra ismerhetnek. Az újkori kivándorlók számára pedig tanulsággal szolgálhatnak az itt olvasottak arra, hogy bárki meg tudja őrizni a magyarságát úgy, hogy közben sikeresen beilleszkedik abba a társadalomba, amely befogadta.
Kerék Andrásról
Kerék András 1936-ban született Budapesten. Édesapja, Kerék Mihály a harmincas-negyvenes évek kimagasló agrárközgazdászaként a földreform egyik kidolgozója volt, és a háború után kormánytisztviselőként és kisgazda parlamenti képviselőként a földosztás kezdeti irányítója. A kommunista hatalomátvétel után számkivetetté vált hazájában.
András a Sárospataki Református Gimnáziumban folytatott tanulmányai után Budapesten érettségizett, ám származása miatt nem volt lehetősége a továbbtanulásra. Az 1956-os forradalom leverését követően barátaival elmenekült Magyarországról.
Az Egyesült Államokban egyetemi ösztöndíjat kapott, és sikeresen diplomázott, majd doktori fokozatot szerzett nyelvészetből. Nyelvész professzorként oktatott az USÁ-ban és külföldön, több nagysikerű szakmai könyvet írt. A nyolcvanas évektől dékánként és elnök-helyettesként egyetemek adminisztrációjában töltött be vezető pozíciókat Amerikában, Egyiptomban és az Emirátusokban. Jelenleg lánya családjával él Ohióban.
Részletek a könyvből
„A hajót hamarosan kikötötték, és mi kezdhettünk partra szállni. Leengedték a fedélzetet a parttal összekötő hidat, és mi libasorban lépkedtünk rajta kifelé. Egy csaknem üres batyuval a vállamon egyre közelebb jutottam a földhöz, amelyről annyit álmodoztam, de soha nem tudtam elképzelni, hogy megérinthetem. Végül biztos talajt éreztem a lábam alatt. Valami ilyesmit érezhetett az első ember a Holdra lépés pillanatában Ez a kis lépés hatalmas ugrást jelentett az életemben: beléptem Amerikába.
Bár akkor még csak elég halvány fogalmam volt arról, hogy mi történik, ma, több mint fél évszázaddal később már könnyű vízválasztónak tekinteni ezt a lépést, amely lezárta életem egy szakaszát, hogy egy másik előtt kaput nyisson. Semmibe vezető utat, pusztulás, terror és reménytelenség emlékeit hagytam magam mögött, és most új életet kezdhetek immár szabad emberként, eltökélten arra, hogy teljességgel kiaknázzam a tisztességes és eredményes élettel kecsegtető lehetőségeimet. A kapocs, ami, mint egy köldökzsinór az életemnek ezt a két részét összekötötte, a hátrahagyott családomhoz való élethosszig tartó lojalitásom volt.”